Fejlesztéseink forrása: a piac

2019. február 28.

Nem médiaszektori sajátosság, hogy a szolgáltatói és az ügyfél oldal szoros kommunikációja növeli a nyújtott szolgáltatás színvonalát. Bár házon belül egyikünk se lát bele komolyabban más terület működésébe, megkockáztatjuk, hogy a digitális hirdetési piac kifejezetten gyorsan növekvő (és változó) szegmens, emiatt fokozottan érvényes az első mondatban megfogalmazott szabály.Az Infinety-nél teljesen tudatosan igyekszünk minél több kommunikációs fórumot létrehozni annak érdekében, hogy naprakészek legyünk Ügyfeleink igényeit és visszajelzéseit illetően.

A kiélezett verseny, illetve az abszolút ügyfélközpontúság arra sarkallnak minket, hogy kizárólag olyan termékeket fejlesszünk a piac számára, amelyek valóban létező ügyféligényekre adott valódi válaszok. Ennek megvalósulásában a fent említett kommunikációs platformok segítenek minket. Szolgáltatói oldalon – a piaci szegmenstől függetlenül - gyakran hangzik el a talán közhelynek számító „minden visszajelzés számít” mondat, mi viszont bebizonyítjuk, hogy ez nálunk valóban így is van. A következő bekezdésekben olyan termékeket vagy fejlesztéseket mutatunk be, amelyek konkrét ügyfélkérés hiányában nem, vagy csak később, esetleg más formában jelentek volna meg.

Esettanulmányok- termék és szolgáltatásfejlesztésre

Számos olyan kampányt futtatunk, melyben a konverzió valamilyen brossúra vagy katalógus letöltése (elég csak egy FMCG vagy autós kommunikációra gondolni). A PDF letöltéséig a hirdető landing oldalától függően kacskaringós út vezethet. Az egyik prezentációnk alkalmával erre hivatkozva kaptuk a kérést, miszerint a bonyolult konverziós utat rövidítsük le. Ennek eredményképpen született meg a Microsite PDF formátumunk, ahol a hirdetésre kattintva a brossúra azonnal megnyílik mobilon és desktopon egyaránt, ezzel a felhasználó gyakorlatilag azonnal konvertál is.

Hasonló keretek között, konkrét ügyfélkérés révén született meg a népszerű Video Olümposz Countdown formátumunk, amelyet egy speciális hirdetői igény hívott életre, mely szerint a pre-rollok átugorhatatlanságát a Video Olümposz formátumunk skinezhetőségével ötvözzük.

 

2018-ban tovább bővült a videós eszköztárunk a Video Olümposz Simple variánssal, amely egyfázisú, de brandingelhető formátumként CT alapon is elérhető a piac számára. Mondanunk sem kell, hogy az ötletadó szintén az Ügyfelünk volt.

 

Az imént bemutatott néhány eset talán bizonyítja, hogy az egyéni visszajelzéseknek mekkora ráhatása van a szolgáltatói oldal, jelen esetben az Infinety termékkínálatára. Ezt kiemelve szeretnénk megköszönni minden Ügyfelünknek, akik konstruktív javaslataikkal segítenek minket a fejlődésben, illetve buzdítunk mindenkit, hogy kéréseikkel folyamatosan kopogtassák az ajtónkat.