PR cikktől a Microsite-ig – Infinety Content Marketing

2020. március 31.

2015-ös megalakulása óta számos fejlesztésen és újításon esett át a Content Marketing divíziónk. A – szerencsére – egyre növekvő tartalommarketingre irányuló piaci igény is arra sarkall minket, hogy jól bejáratott, meglévő szolgáltatáscsomagunkat még komplexebbé és sokrétűbbé tegyük. Jelen bejegyzésben sorra vesszük, hogy milyen írásos tartalom alapú lehetőségeket kínálunk Ügyfeleinknek.

Fontos kiemelni, hogy content megoldásaink nem csak egy-egy kiemelt weboldalon, hanem szinte a teljes portfóliónkon elérhetőek, ennek megfelelően egy klasszikus PR cikk kampányban egyszerre többtucat site is részt tud venni. 

PR helyett natív?

Az alapvető médiaoldali feladaton kívül a kreatív koncepció kialakításában is segítséget nyújtunk vagy adott esetben teljesen át is vállaljuk azt, melynek egy natív kommunikáció, vagy esetleg egy online nyereményjáték esetén van igazán jelentősége. A portfóliónkba tartotó 180 weboldal közel 180 szerkesztőséget is jelent, így számos tematikához tudunk releváns környezetet, valamint ötletcsomagot kínálni. Natív kampányok esetén mindig arra buzdítjuk Ügyfeleinket, hogy az ötletelés és a tartalom előállítása során merjenek elrugaszkodni a termékfókusztól, cserébe olvasmányosabb, érdekesebb és jobban felidézhető contentet kapnak az olvasók. Például, amikor egy új autó táblafelismerő rendszerét szerette volna a Hirdető bemutatni, a technológiai jellegű felsorolás helyett azt javasoltuk, hogy mutassunk az olvasóknak olyan közlekedési táblákat, amelyeknek már biztosan elfelejtették a jelentését a KRESZ vizsga óta (a tartalmat pedig természetesen a Hirdető szponzorálta, kiemelve az új modell hasznos funkcióját). 


 
Örömünkre szolgál, ha az Ügyfeleinkkel való közös gondolkodás jól teljesítő tartalmakat eredményez. Természetesen a jogi szempontból jóval szabályozottabb pharma vagy pénzügyi szektor content kampányaiban is sokéves tapasztalattal bírunk, a cikkélesedés előtti, többkörös jóváhagyási rendszerünk biztosíték arra, hogy egy szerkesztőségi cikk csak és kizárólag a Hirdető számára megfelelő formában véglegesedik.

Extra megoldások és garanciák

A tartalom előállítása szükséges, de nem elégséges lépése a folyamatnak. Egyrészt fontosnak tartjuk a márka vizualitásának maximalizálását (amennyiben ezt kéri tőlünk az Ügyfél), valamint a különböző KPI garanciák vállalását is.

A PR vagy szerkesztőségi tartalmak szuper kiegészítője lehet egy-egy látványos in-read Rich Media formátumunk, melyek közül mobilon az Inspiration, desktopon a Spotlight, a Shuffle vagy a Rotate jó választás a 640x360-as zónába, a Prospect fejlesztésünk pedig a halfpage-be. A plusz viewable bannermegjelenés különösen hatékony, ha a tartalom maga nem kifejezetten termékfókuszú.

Nagyobb láthatósági igény esetén wallpaper szponzorációs, esetleg dedikált, Hirdetőre szabott rovat létrehozását szoktuk javasolni, mint ahogyan azt tettük például a Dr. Oetker másfél hónapos karácsonyi kommunikációja esetén. Komplexebb együttműködési igény esetén olyan egyedi microsite fejlesztésében is abszolút partnerek vagyunk, melyek kampányonként másféle kinézettel és funkciókkal rendelkeznek. Büszkék vagyunk az idei Philips-Sonicare kampányunkra, ahol az Ügynökséggel közösen gondolkodva és szoros együttműködésben hozhattunk létre egy Kvíz Microsite-ot, melyen a felhasználók edukatív, natív és játékos környezetben ismerkedhetnek meg a termékkel. 


 
Content marketing fejlesztéseink egyik legkiemelkedőbb terméke a Multiplatform Content Microsite, mely során néhány leadandó anyag segítségével, három munkanap alatt egy skinezett, akár egyszerre többtucat cikket kezelő felületet hozunk létre. Előnye, hogy csak az Ügyfél jelenik meg rajta, valamint teljesen egyedi, website-független, választható layout és funkciórendszer jellemzi. Social gombok, látogató-retargetálás, hírlevél feliratkozás, szavazódoboz, extra banneres megjelenés is megtalálhatóak az eszközpalettán.

A létrehozott tartalmakhoz megjelenési, valamint adott esetben látogatottsági/cikkolvasottsági garanciát is adunk, hogy Ügyfeleink már a tervezési szakaszban „hátra dőlhessenek” a kampányteljesítést illetően. Ehhez egyrészt segítségül hívjuk weboldalaink Facebook csoportjait, valamint a 4,7 millió havi egyedi látogatót elérő portfóliónkat is, ahonnan rövid idő alatt többtízezres nagyságrendű olvasót terelünk bármilyen tartalomra.  A tartalom alapú kampányok során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy – a display bannerkampányoknak megfelelően – kizárólag top ár-érték arányú csomagokat ajánljunk Ügyfeleinknek.

Bízunk benne, hogy a fentiek elegendő muníciót szolgáltatnak egy jövőbeli content kampányhoz, ajánlatadáshoz vagy további információhoz kérjük, hogy keressen minket a sales@infinety.hu e-mail címünkön!